2021.02.02. 16:51, Sofie92
Tervezés
Sokan azt gondolják, hogy mivel még kint tombol a tél, semmi teendőnk nincs nekünk, konyhakertészeknek. Sajnálattal közlöm, hogy ez nincs így, ugyanis ebben az időszakban van itt az ideje, hogy megtervezzük a magaságyásainkat mire fogjuk használni az elkövetkezendő évben.
Jómagam sem vagyok egy tapasztalt kertész, hisz az, hogy a nagyszüleim ebben élnek, az nem jelenti azt, hogy én is prófi lennék, sőt, még ők sem lehetnek azok. Egy kis agytágítás után ugyan is rájöttem, hogy ők sem csinálják ezt hiba mentesen, sőt, olyan hibákat követnek el, amik megmagyarázzák az állandó rossz tapasztalatokat.
Első sorban a nagyszüleim sosem szokták megtervezni a veteményes kertet. Az egyetlen elv, amit követtek, az az volt, hogy egymást követő években nem ülteték ugyan azt a nővényt ugyan abban a talajba, szóval volt egy ilyen rotáció, ami hagyta a földet pihenni és gyógyulni, mikozben használatban volt.
Második sorban, az ágyások annyira rendezettek voltak mindig, hogy épp csak egy jelző tábla hiányzott a kártevők részére, hogy: 5 cm távolság van a murok ágyásig . Talán te is elgondolkozol most azon, hogy mi a rossz abban, hogy rendezett egy veteményes kert, nos ez nagyon egyszerű: Minnél többet termesztesz egy fajta növényből egy helyen, annál inkább kivan téve a kártevők veszélyére, mert, ha például bekerül a paradicsom ágyásba a poloska, az összes paradicsomunknak annyi. Ha viszont a paradicsom ágyásba teszünk esetleg gyökeres növényeket, bazsalikomot, bársonyvirágot vagy sarkantyukát, hagymát, fokhagymát, talán nem fog kinézni rendezettnek, sőt talán majd az lesz a benyomásod, hogy minden elburjánzott és semmit sem lehet érteni az egészből, mégis a természet bebizonyította, hogy ez a fajta kertészkedés hasznosabb mind nekünk, mind a természetnek. Hogy merem kimondani ezt így? Nos én tudom azt, hogy a hagyma, fokhagyma, a bársonyvirág, a sarkantyuka valamint a bazsalikom, mind olyan növények, amik nagyon hasznosak a konyhakert számára, ugyanis egy nagyon fontos szerepet töltenek be. Mondhatnánk, hogy ők a konyhakert egészségügyi rendszere. Erről majd külön fogok többet beszélni.
Harmadjára, ha már eldöntöttük, hogy hadjuk elburjánzani a kertet, akkor jó lenne helyesen csinálni ezt. Lehet rosszul is? Nos igen, mert nem mindegy, hogy mit mi mellé ültetünk.
Ha ugyan azt a tápszert igénylő növényeket ültetünk egy ágyásban, valószinűleg az egyik jól fog fejlődni, mig a másik csak alig alig.
Ha különböző hömérsékleteket kedvelő növényeket, vagy különböző víz szükségletű növényeket teszünk egy ágyásba, az is rossz hatással lehet rájuk, hisz lehet az egyik imádja a bő öntözést, mig a másik növény vagy gombás megbetegedés áldozata lesz, vagy csak egyszerűen elrohadnak a gyökerei.
A folyamatot, ami segít elkerülni az eféle balszerencsés vetésnek, úgy nevezik, hogy Növénytársítás. Rá katinta kaptok egy oldalt, ahol van egy nagyon jó kis táblázatuk, hogy mit mivel jó és mivel nem szerencsés összeültetni.
Én már befejeztem a tervezést, természetesen nem végleges, mert majd attól függően, hogy mi hogyan fejlődik, majd kénytelen leszek javítgani rajta, de ezzel szerintem mindenki így van. Miért?
Nos, amikor elkezdtem megtervezni az ágyásaimat, első sorban listát írtam azokról a növényekről, amiket majd szeretnék termeszteni idén. Azzal folytattam, hogy megpróbáltam növénytársítási táblázat segítségével ágyásokba rendezni őket, hogy az én kis kertemben is sok-sok friss és egészséges zöldségeket tudjak termelni. Mivel azonban első komolyabb próbálkozás ez a számomra és sok információt nem ismerek egyes növényekről, lehet hogy azok későbbre érnek majd be, mint én azt elterveztem, vagy az is lehet, hogy hamarabbra. Lényeg az, hogy összesen 2 magaságyásom van és 3 emelt ágyás, szeretném maximálisan kihasználni őket. Tehát ha nehát valami számítási híbát követtem el a tervezésnél, majd a folyamatban gondoskodni fogok arról, hogy egy darabocska föld se maradjon megdolgozatlanul.
Tervezni jó és szép, a kivitelezés a legfontosabb, s ami még talán ennél is fontosabb, a vetőmagok vásárlása. Természetesen, ha bio kertész vagy már több éve és rendelkezel saját magokkal az egy nagyon jó kezdés, én sajnos első éves probálkozóként eddig már 100 Euro értékben vásároltam bio vetőmagokat. ( Jó hír az, hogy ezeknek csak egy részét használom fel palántázni, ugyan is nincs szükségem ugyan abból a paradicsomból például 10 tőre, elég egy-kettő, így a többi majd marad jövőre, vagy esetleg elcserélem más magokért, amiket még nem szereztem be. )
Miért Bio?
Ha már eldöntöttem, hogy szeretnék egy kis önállóságot a szupermarketekben árult rosz minőségű zöldségekkel szemben, akkor én ugy gondolom, hogy az embernek nem elég kertészkedni sporolás indokából, hanem ammiat tegye ezt, hogy naponta fogyaszthasson vegyszer mentes zöldséget. Természetesen a Bio növényekkel több a stressz, mivel a rengeteg kártevő ellen nehéz védekezni vegyszerek nélkül, de nem lehetetlen. Valamint a végeredmény pedig olyan, ami megéri minden fáradozást.
Ha már eldöntötted, hogy mit akarsz termeszteni, mit mi mellé szeretnél majd ülteni, valamint, hogy Bio kertészetet szeretnél-e, de még nincsenek magvaid, akkor itt az idő, hogy beszerezd őket. Mivel én Németországban élek, nagyon sok mindent az Amazonról voltam kénytelen beszerezni, ugyan is a kertész boltok még mindig bevannak zárva. Szerencsére már Január közepén kiválasztgattam, hogy miket szeretnék ültetni és meg is rendeltem a magokat, mert most amikor rámegyek az általam már megvásárolt termékekre, szinte mind teljesen kilett árúsítva. Szóval nincs korán vetőmagot vásárolni.
Aki nem engedheti meg magának a drágább magokat az sem probléma, de akkor javaslom, hogy legalább vegyszermentesen próbáljon kertészkedni.
Remélem hasznotokra lesz ez a bejegyzésem is.
Zsófi voltam